|
Tisztelt Szigetköz – Csallóköz Maraton résztvevők !
A Szlovák áramszolgáltató vállalat a bősi erőművet jelenleg karbantartja, így a héten levonuló kisebb árhullámot az Öreg Duna medrében kell levezetni. Ez az eddig megszokott verseny útvonalon jelentős vízhozam és vízszintemelkedést eredményez.
A versenyt nem halasztjuk el, de az útvonalát jelentős mértékben megváltoztatjuk. Az új útvonal nem lép ki a főmederbe és nem lép át szlovák területre. A rajt és cél továbbra is a Vadvíz kempingben lesz. Nem lesz rövidített távú verseny.
Új útvonal:
Mindenhol lesz parti iránymutatás.
8 km A Doborgazi ellenőrző pontig és közel két kilométert még ugyanaz.
9.75 Schiszler bujtató lehet hogy emelni kell néhány métert, de az is lehet hogy az út felett átfolyik a víz és evezhető.
10.25 Árvízvédelmi töltés emelés 70-80 m
11.0 Csárda közút emelés 90 m
18.0 Közúti híd át lehet bújni alatta
18.3 Elbontott zsilip ki kell szállni, a segítők a vízben állva feltolják a hajót
19.1 Bekötő út emelés 100 m
19.9 Limpek híd emelés 8 m
20.2 Halrács emelés 6 m
21.6 Szivárgó jobb kanyar a szivárgó csatornára
23.4 5-ös zsilip emelés 60 m
23.9 Kereszteződés kicsit bal irányban egyenesen tovább
25.7 Cél
A táv lényegesen rövidebb lett, gyakorlatilag árral szemben nem kell evezni, az átemelések ugyan nem barátságosabbak, de kevesebb van belőlük. A közút kereszteződéseknél lesz forgalom figyelő. A Csárdától egy meder van, nem lehet eltévedni.
Rajt időpontja is megváltozott, a rövidebb táv miatt 10.30 !!
Az MKKSZ-el egyeztetve a verseny így is beszámít a túrabajnokságba.
Minden versenyzőtársunktól elnézést kérünk a kihívások mérsékléséért, de a biztonságunkat szolgálja a táv megváltoztatása. Köszönjük megértéseteket.
Sporttársi üdvözlettel,
Kránitz Béla, Holényi Zoltán Felső-SzSzVSE
Tuba Lajos Fórum RFK
VERSENYFELHÍVÁS
IX. Nemzetközi Szigetköz – Csallóköz Duna kenu Maraton
2010 szeptember 4
az MKKSZ országos túrabajnokságának 2010 évi
5. fordulója.
A verseny rajtja és célja: Dunakiliti Vadvíz kemping
Fő rendezők:
Magyar részről: Felső – Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület
Elérhetőség: 9225 Dunakiliti, Duzzasztómű csónakház
Kapcsolatfelvétel és képviselője: Kránitz Béla 30/217-2497
Szlovák részről: Fórum Régiófejlesztési Központ
Elérhetőség: SK 931 01 Samorin ( SK )
Kapcsolatfelvétel és képviselője: Tuba Lajos 421 905 233 989
Társrendezők:
Magyar Kajak – Kenu Szövetség
Győri Búvár SE
Versenyigazgató: a mindenkori magyar fő rendező.
Általános tájékoztatás és információ:
e-mail: info@vadviz-kemping.hu Fax: 36/96/224-130
mobil magyar 36/30/4866-922
szlovák, cseh 421/905233989
német 36/30/217-2497
francia 36/30/475-6959
angol 36/20/337-9192
Amatőr csoport
- kajak férfi egyes KF 1
- kajak férfi kettes KF 2
- kajak női egyes KN 1
- kajak női kettes KN 2
- kajak vegyes páros KVP
- kenu férfi kettes CF 2 Abszolút kategória
- kenu vegyes páros CVP
- kenu junior páros CJ 2
- kenu 3-as C3
- kenu 4-es C4
Rajtidőpont: 09.30
Rajt és célpont: Dunakiliti hullámtér – „ Vadvíz „ kemping
Részvételi szabályok az indulóknak:
- induló csapatlétszám 2 fő ( kivétel kajak, családi-baráti kat. )
- minimális életkor 14 betöltött életév
- saját vagy a „ Vadvíz „ kemping által felajánlott bármennyi ülőhelyű, de normál ülőkével ellátott túrakenu
- a hajóban a résztvevők részére kötelező önmentő eszköz kell hogy legyen
- bármilyen kajak - kenu evezőlapát használható és tartalék evező vihető
-külső eszközök és személyek az átrakás hivatalos segítőit kivéve nem vehetők igénybe ( motor, vitorla, tartalék létszám, transzport, stb. )
-saját élelmiszer és frissítő használata engedélyezett
-sportorvosi igazolás kell
-a kenukban kizárólag ülve lehet evezni, melyet ellenőrzünk
- pénzjutalom nincs
- versenyhajók csak versenyen kívül, de regisztráltan indulhatnak
A verseny lebonyolítása:
Nevezés:
- nevezési díj 2000 Ft/fő, de hajóegységenként maximum 5000 Ft.
Jelentkezés:
- előjelentkezés: Felső – Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület
9225 Dunakiliti duzzasztómű csónakház
Tel.: 36 30/4-866-922
Fax: 36 96/224-130
e-mail: info@vadviz-kemping.hu
Az előjelentkezés lezárása: 2010 augusztus 30. 18.00
- helyszíni jelentkezésre lehetőség van 2009 szeptember 3. 16.00-ig 3000Ft/fő de maximum 7500 Ft/hajóegység jelentkezési díj befizetése ellenében.
- Szabályos előjelentkezésnek a teljesen kitöltött jelentkezési adatlap határidőre történő visszajuttatása számít. A nevezési díjat a helyszínen lehet kiegyenlíteni az eddigi gyakorlatnak megfelelően.
Szállás:
- A versenyzők szállása a Dunakiliti „ Vadvíz „ kempingben a sátorterületen térítésmentesen biztosított.
- Egyéb helyen térítési díj ellenében biztosított.
Étkezés:
- a versenyzők ellátása az ellenőrzési pontokon térítésmentesen biztosított
- szombaton este bográcsétel biztosított
Orvosi igazolás:
- A versenyzők sportorvosi igazolással kell hogy rendelkezzenek az alkalmasságról! Ezen igazolás hiányában a versenyen senki nem vehet részt, bármilyen a hivatalos versenyzőkkel együtt magát a versennyel kapcsolatba hozó résztvevő jelenlétét a versenybizottság semmisnek nyilvánítja és ezen jellegű hatósági megkeresés, bejelentés tudomásul vételét megtagadja ! A szervező bizottság ezen igazolás hiányában senkiért, semmilyen felelősséget NEM vállal.
- a helyszínen is lehetőség van a vizsgálatra térítési díj befizetése ellenében
A versenyzők személyi juttatásai:
- térítésmentes szálláslehetőség a Vadvíz kemping sátorterületén
- térkép a verseny útvonaláról
- rajtszám
- a készlet erejéig térítésmentes túrahajó teljes felszereléssel
- póló
- frissítő az út során
- szombat este vacsora
- kedvezményes reggeli
- kategóriánkénti díjazás az első három helyezettnek
A verseny biztosítása magyar oldalon !
- folyamatos mentőtiszti biztosítás Egyesület
- mentőmotoros biztosítás Egyesület
- rádiókapcsolat privát mobil hálózat és CB kapcsolat
A verseny biztosítása szlovák oldalon:
- rádiókapcsolat privát mobil hálózat
Felelősségvállalás:
- a versenyzőknek a saját felelősség vállalásról nyilatkozatot kell tenni
A teljesítménytúra verseny lebonyolítása:
Orvosi vizsgálat annak aki nem hozott: 06.30-07.30 között „ Vadvíz ” kemping orvosi szobájában, de külföldieknek erre nincs lehetőségük.
Útvonalterv: a hivatalos honlapon, de azonos az előző évivel.
Összes túratáv: 42,6 km
A jelentkezési lapnak tartalmaznia kell a kategóriát, a hajó és eszközigényt, a szállásigényt, az indulók adatait ( név, született, lakcím, telefon, e-mail, egyesület )
|